A TUDAT GYILKOSAI - TITKOS ELMEMANIPULÁCIÓS PROGRAMOK
Az ember elméje rendkívül fogékony és így viszonylag könnyedén manipulálható. Már egy közönséges hipnózis is csodákra képes, hát még egy szofisztikált program, amit arra dolgoztak ki, hogy teljesen átmossák az alanyok fejét! Adott esetben meghasítják, sőt, megsemmisítik az eredeti személyiséget, vagy tudatalatti parancsokat ültetnek be. A feladat öntudatlan végrehajtásához elég egy kulcsszó, amit, ha az elmemanipulált ember meghal, akkor azonnal úgy cselekszik, ahogyan azt a tudat-rabszolgatartók belé programozták. Évtizedek óta folytatnak kísérleteket arra vonatkozóan, hogyan lehetne létrehozni távirányított alanyokat, sőt, most már létezik a tömegtudat manipuláció is. A világhatalom engedelmes rabszolgatömegeket kíván gyártani, akik nem érzik szükségét sem ellenállásnak, sem lázadásnak. A média kiválóan betölti a valódi szerepét, gondolatokat, eszméket ültet el az emberek fejében, megváltoztatja a gondolkodásmódunkat úgy, hogy ezt észre sem vesszük. Speciális mikrohullámú fegyverek-eszközök révén bármilyen érzelmet, gondolatot generálhatnak a célszemélyek fejében, akár nagy távolságokból. Lehetséges, hogy már most is egy átfogó, globális jellegű elmemanipulációs hadviselés áldozatai vagyunk?...
A következő héten, 2022. február 4-én megismételjük A 2016. január 15-i, SOKKOLÓ ELTÉRÍTÉSEK című műsorunk 2. részét, amelyben földönkívüliek által okozott sebhelyekkel és beültetésekkel foglalkoztunk
Új adással 2022. február 11-én jelentkezünk. A MEGHEKKELT EMBER című műsorunkban azt mutatjuk be, hogy miként hajtják be az emberiséget egy digitális karámba…

Category
📚
Learning