AGYMOSOTT VILÁG – TUDATALATTI-FELETTI ELLENŐRZÉS

  • 3 years ago
Azt hiszed, hogy gondolkodsz? Sajnos ez egyre kevésbé jellemző az emberisiség nagy számú csoportjára. Aki teljességgel elfogadja mindazt, ami a fősodratú médiából áramlik az elméjébe, nem más, mint áldozatt. Megvezetett, manipulált „hírfogyasztó”, akinek mindent nagyon szépen elmagyaráznak. Azt is, hogy x vagy y fejleményről, eseményről, folyamatról mit gondoljon. Azt is, hogy kit istenítsen és kiket gyűlöljön. A média egyetlen szelete sem független. Érdekcsoportok szövevényes hálózata, társadalmi-politikai szekták hordószónokai, szócsövei. Térítő szerepet töltenek be, eközben a mindenkori hatalom hibáit, visszásságait takargatja, eredményeit (ha vannak) kidomborítja. Alapvető feladatuk az emberiség manipulálása és távolról sem az igazság bemutatása. Semmilyen szinten. A kedves néző és olvasó befogadó funkciót tölt be, hipnotikus állapotban fogadja el a rendszer üzeneteit és intellektuális karámba terelve viselkedik úgy, ahogyan az a rendszeruraknak megfelel. A lényeg, hogy mindenki azt visszhangozza, amit a politikusokat és gazdasági potentátokat erősíti. A látszólagos ellentétek egy mindösszesen kétpólusú diskurzust eredményeznek, amik egyaránt szolgálják a globalisták ügyeit. Nincs valódi függetlenség, harmadik út, egyéb alternatíva. Ennek megfelelően a kedves néző és olvasó vagy ebbe, vagy abba a táborba kerül és még csak észre sem veszi, hogy egy kalitkába került és onnantól kezdve lelkes kiszolgálójává válik vagy az egyik, vagy a másik tábornak. Amely szekértáborok (szekták) egyre kevesebb gyakorlati jellegű különbözőséget fedezhetünk fel. Lehet, hogy most még tényleg levegőt lélegzel, de szinte biztos, hogy gondolataid a közéleti, politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekről nem mások, mint a média visszhangjai, tudat alatt végrehajtott elmeprogramozás eredményei – vagyis hazugságok, félrevezetések összessége, ami belőled gondolat-rabszolgát kreál…

Recommended