A „politikai elnyomás” végét követeli Puigdemont

  • 7 years ago
Minden valószínűség szerint pénteken ad ki európai elfogatóparancsot Carmen Lamela spanyol bíró Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen. Korábban Puigdemont ügyvédje – elhamarkodottan – már megtörtént tényként beszélt erről egy nyilatkozatban.

A Brüsszelben tartózkodó Puigdemont elítélte egykori kormánya nyolc tagjának előzetes letartóztatásba helyezését.

- Mint Katalónia legitim kormányának elnöke, követelem kabinetem tagjainak és az alelnököm szabadon engedését. Az összes politikai opció tiszteletben tartását követelem és azt, hogy haladéktalanul érjen véget a politikai elnyomás – mondta.

Amint kiadták az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen, azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok, majd a kiadatása következhet. Az előzetesbe került egykori katalán kormánytagok jelenleg két madridi börtönben vannak. A spanyol központi büntetőbíróság azzal indokolta döntését, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Barcelonában csütörtökön több százan tüntettek az általuk “politikai foglyoknak” titulált volt katalán kormánytagok fogva tartása ellen.

30 nap, ami megrázta Spanyolországot

Csütörtökön volt egy hónapja, hogy az illegálisnak minősített katalán függetlenségi népszavazást megtartották, az alábbi videóba összefoglaltuk, mi történt az azóta eltelt egy hónapban.