Az egység mellett tüntettek Madridban

  • 7 years ago
Több ezren vonultak az utcára szombaton Madridban, hogy kifejezzék támogatásukat Spanyolország egysége és a kormány mellett, miután a madridi vezetés az előző nap feloszlatta a katalán regionális kormányzatot és decemberre új választást írt ki Katalóniában.

„A múlt héten még azt gondoltam, hogy két hónap nem lesz elég a választások megszervezésére és lebonyolítására. Mára azonban átgondoltam, és úgy látom, ez volt a legjobb döntés, amit a madridi kormány hozhatott” – mondta az egyik résztvevő az Euronews-nak.

A demonstráción részt vettek politikai személyiségek, köztük a kormányzó Spanyol Néppárt politikusai is.
„Nem akarom, hogy a spanyol cégek kivonuljanak Katalóniából, azt szeretném, hogy Katalónia gazdasága erős és virágzó maradjon, munkahelyek létesüljenek, fejlődjön az oktatás, és minden visszatérjen a normális kerékvágásba” – nyilatkozta Cristina Fuentes, a madridi régió elnöke.

A 155. cikkely életbe léptetése viszonylagos nyugalmat hozott az utcákra, legalábbis Madridban. Ezért sokkal kevesebben tüntettek most az egység mellett, mint legutóbb, október 7-én. A legtöbben, akik itt vannak, helyeslik a miniszterelnök döntését – foglalta össze az eseményeket Carlos Marlasca, az Euronews tudósítója.

Recommended