Egy éven belül másodszor választanak Izlandon

  • 7 years ago
Szoros eredmény várható a szombaton megrendezett izlandi parlamenti választásokon. A legutóbbi közvélemény-kutatásokon a kormányon lévő jobbközép Függetlenségi Pártnak és fő kihívójának, a Baloldali-Zöld Mozgalomnak egyaránt húsz százalék körüli volt a támogatottsága, csupán néhány százalék eltéréssel.

Egy éven belül ez a második előre hozott választás Izlandon. Legutóbb 2016 decemberében szólították az urnákhoz a választókat. Az akkori kormány bukását a Panama-akták nyilvánosságra kerülése okozta. A mostani választást azért írták ki, mert az eddigi koalíció egyik pártja kilépett a kormányból és a Bjarni Benediktsson miniszterelnök apja körül kirobbant botrány miatt, a miniszterelnök pedig lemondásra kényszerült. Elemzők szerint a Baloldali-Zöld Mozgalomnak kedvez, hogy vezetőjük, Katrín Jakobsdóttir volt oktatási miniszter azon kevés politikus közé tartozik, akik nem voltak érintettek egyik korábbi botrányban sem.

A kampány témája volt a szociális kiadások növelése és az infrastruktúrafejlesztés is. A baloldali pártok ezt a magasabb jövedelműek, az ingatlanszektor és a halászati ágazat adóinak emelésével valósítaná meg, a Függetlenségi Párt a bankszektort adóztatná meg jobban.

A mintegy 200 ezer izlandi választópolgár szombat éjfélig adhatja le szavazatát. Az előrejelzések szerint hét párt juthat be a parlamentbe, ezért hónapokig tartó kormányalakítási tárgyalásokra lehet számítani.