A Föld védelmét sürgeti Ferenc pápa

  • 7 years ago
Donald Trump elnök júniusban jelentette be, hogy felmondják vállalásaikat, amelyeket a globális felmelegedés fékezésére tettek.

A katolikus egyházfő az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) római székházában hangsúlyozta: világméretű összefogás szükséges bolygónk védelmében, az erőforrásokat nem szabad feláldozni a profitért.

- Arra van szükség, hogy változtassunk életstílusunkon, a források felhasználásán, a termelési feltételeken és a fogyasztáson is. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy azt mondjuk: más majd elvégzi ezt. A háborúk és az éghajlati változások vezetnek az éhezéshez, ne tegyünk tehát úgy, mintha gyógyíthatatlan betegség lenne – mondta Ferenc pápa.

Az ENSZ adatai szerint 815 millió ember éhezik világszerte, ebből több mint ötszáz millió Afrikában, és több mint kétszáz millió Ázsiában.

A párizsi klímaegyezményt 2015 decemberében írták alá, és 2016 októberében lépett hatályba.