Több ezren tüntettek Londonban Trump ellentmondásos rendelete miatt

0 views
Több ezren tüntettek Londonban a kormányfő rezidenciája előtt hétfő este Donald Trump tervezett hivatalos látogatása ellen. Világszerte felháborodást váltott ki, hogy az amerikai elnök múlt hét pénteken ideiglenesen megtiltotta a menekültek, valamint hét muszlim ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba.

– Csodálatos, hogy ennyi ember összejött, hogy kifejezzék az undorukat Donald Trump tetteivel kapcsolatban – vélte egy demonstráló férfi.

– Nem értünk egyet azzal, amit Donald Trump csinál, és nem fogunk kiállni érte – mondta egy nő.

A birt kormánytól már másfélmillióan követelik egy petícióban, hogy vonja vissza Trump meghívását egy állami látogatásra. Az aláírók azzal érvelnek, hogy a látogatás kínos lenne Erzsébet királynő számára.

Az uralkodó két hónapig nem jelent meg a nyilvánosság előtt betegsége miatt. Múlt hét pénteken mutatkozott először.

Theresa May brit miniszterelnököt, aki a világ vezetői közül elsőként látogatta meg Donald Trumpot, rengeteg bírálat éri amiatt, hogy nem szólalt fel az elnök pénteki rendelete ellen.

Az angol parlamentben több képviselő is élesen bírálta emiatt a kormányfőt.