ENSZ-jelentés: az emberkereskedelem áldozatainak háromnegyede nő

  • 7 years ago
A világszerte emberkereskedelem áldozatává válók közel háromnegyede nő – egyebek mellett ezt tartalmazza az ENSZ frissen publikált jelentése.

A világszervezet Kábítószer – és Bűnmegelőzési Hivatala a 2012 és 2014 közötti folyamatokat vizsgálta (az utóbbi két év migrációs hulláma miatt ez az időszak még nem került be a jelentésbe), és két év alatt 63 ezer konkrét esetet tárt fel. Az áldozatok több mint fele nő, 20 százalékuk pedig fiatalkorú lány.

– A női áldozatok esetében a szexuális kizsákmányolás a legjellemzőbb. 72 százalékuk vált szexrabszolgává vagy kényszerítették házasságba. 20 százalékban pedig a kényszermunka a kizsákmányolás célja – mondta el az ENSZ-vizsgálat vezetője, Kristiina Kangaspunta.

A jelentés külön fejezetben foglalkozik a jazidi kisebbség üldözésével az Iszlám Állam terrorszervezet rémuralma alatt Észak-Irakban.

– A dzsihadisták népirtásának fő eleme volt a jazidi nők, lányok és gyerekek szisztematikus rabszolgasorba kényszerítése. Hatezer nőt raboltak el és tettek eszközzé beteg vágyaik kiélésére – mondta el a Szaharov-díjjal kitüntetett, 23 éves Nádia Murád, aki maga is jazidi, és a fogságban elszenvedett viszontagságairól is beszámolt.

Az ENSZ-jelentés azt is hangsúlyozza, hogy az emberkereskedelem áldozatainak csaknem harmada gyermek. Kényszermunkára fogják őket, illetve kényszertoborzás után – főként Afrikában – fegyvert adnak a kezükbe a helyi konfliktusokban.

Recommended