Aláírta a békemegállapodást a kolumbiai elnök és a FARC

  • 8 years ago
A második békemegállapodást a terveknek megfelelően aláírták Kolumbiában, míg az elsőt népszavazáson utasította el a választók kis többsége.

Az ország elnöke szerint a referendum után folytatták a tárgyalásokat, és úgy bővítették a most aláírt egyezményt, hogy az megfeleljen azoknak is, akik nemmel szavaztak ellene.

A FARC fegyveresei az elmúlt 50 évben több mint 220 ezer kolumbiait öltek meg, az ország területének 40 százaléka fölött szerezték meg az ellenőrzést.

– Az új generáció, akik a jövő Kolumbiáját építik, olyan országot szeretnének kapni tőlünk, ami már más, mint amit mi kaptunk örökül. Olyan országot akarnak, ahol az erőszak és az öldöklés már nem mindennapos, ahol a láncok és a gyűlölködés helyett mindenkinek joga van az élethez – mondta a kolumbiai elnök, Manuel Santos.

Utána Rodrigo Londono beszélt arról, hogy csodálat illeti az ezrek küzdelmeit, akik az utcákon tüntettek vagy a falvakban tiltakoztak a háború ellen. Az országos tiltakozás is mutatja, hogy nem volt szabad feladni a tárgyalásokat, az egyeztetések célja a teljes békemegállapodás elérése.

A FARC a hatvanas években alakult, a kommunista párt katonai szárnyaként. Mára már húszezerre duzzadt tagjainak száma.

A népszavazáson azért ellenezték sokan a békemegállapodást, mert az lehetővé tette volna, hogy a fegyveres gerillák elkerüljék a börtönbüntetést, akár pártot is alapíthatnának olyanok, akik embereket öltek meg.

Az elnök és a FARC képviselője által aláírt egyezményt a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. Az államfő szerint ez elegendő kontroll, nincs szükség népszavazásra a mostani megállapodás hatályba lépéséhez, ha a kongresszus elfogadja.

Category

🗞
News

Recommended