Moszuliak tízezreit tarthat fogva az Iszlám Állam
Tovább menekülnek a civilek Moszulból. Az Iszlám Állam harcosai éjszaka rengeteg embert próbáltak elhurcolni a várostól délre fekvő Hammam al-Alilból, teherautókkal és minibuszokkal, hogy aztán élő pajzsként használják őket.
- Amikor az Iszlám Állam ott volt, iszonyatos volt, foglyok voltunk, pokol volt. Nem volt élelmünk, nem volt ivóvizünk, semmink se volt. Most már kicsit jobb, Istennek hála – mondta egyikük.
Az ENSZ szerint az Iszlám Állam dzsihadistái civilek tízezreit tarthatják fogva, voltaképpen túszként, annak érdekében, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció és az iraki légierő hagyjon fel a légicsapásokkal állásaik ellen.
- Három falun haladtunk keresztül, mire idáig elértünk. Nézzék, gyermekek, idősek, betegek vannak köztünk. Nyomorult élet ez így, és egyedül Istennek tehetünk szemrehányást – mondta egy Moszulból menekült férfi.
Az iraki haderő október 17-én jelentette be hivatalosan, hogy megkezdte a hadműveletet Moszul visszafoglalására.

Category
🗞
News