Ökölharc az Európai Parlamentben?

1 view
Steven Woolfe a kórházi ágyán, pénteken készült képen tudatja, már jól van. De megfigyelésre még bent tartják.

A brit Függetlenségi Párt elnökjelöltje saját párttársával tűzött össze az Európai Parlament strasbourgi épületében csütörtökön. A képviselő nem sokkal később rosszul lett a parlament üléstermében, kiment a folyosóra, ahol összeesett.

– Ez két felnőtt ember helytelen viselkedése, de nem fogok egyikükre sem újjal mutogatni. Sosem néz ki jól az ilyen, úgy tűnhetünk, mint egy harmadik világbéli parlament, ott lehet ilyen dolgokat látni, ott történik ilyen. Ez nem jó – fogalmazott a UKIP Brexit-népszavazás után lemondott vezetője, Nigel Farage, aki meglátogatta Woolfe-t a kórházban.

A hírek szerint Mike Hookem keveredett ütésváltásba párttársával, aki a dulakodás közben beverte fejét egy vasrácsba.

Hookem azt nyilatkozta a Daily Mail-nek, hogy “csak mi ketten tudjuk, pontosan mi történt köztünk”.

– Steven ma reggel “baráti jobbot” nyújtott Hookemnek, Mike pedig rájött, hogy a dolgok túl messzire mentek az ülésen. Már szent a békeköztük, végülis egy csapatban játszunk – beszélt az incidensről Nathan Gill, a UKIP EP-képviselője.

Steven Woolfe előző nap jelentette be, hogy indul a jobboldali UKIP elnöki posztjáért. Hookem pedig számon kérte rajta, amiért a politikus azt közölte; fontolgatta, hogy kilép és átül a brit Konzervatív Pártba.

Ezt követően kísérelték meg “férfimód” rendezni a vitát.

#UKIP’s MikeHookemMEP claims Steven_Woolfe ‘‘instigated” a “tussle” that left the leadership contender in hospital https://t.co/GUIOc0Wydt— Sky News (@SkyNews) October 7, 2016