35 ezer fős félkatonai sereget toboroz Lengyelország

  • 8 years ago
35 ezer fős félkatonai sereg toborzásába kezd szeptemberben Lengyelország.

A paralimitáris egység létrehozásának oka – ahogy a lengyel védelmi miniszter elmondta – az, hogy Varsó tart egy olyan orosz beavatkozástól, amely az ukrajnai konfliktushoz is vezetett. Ahogy fogalmazott, Oroszország célja 2008 óta az, hogy destabilizálja az európai békét.

Közben a NATO is nagy erőket mozdít meg a térségben: hamarosan egy ezredet Lengyelországba, három másikat pedig Észtországba, Lettországba és Litvániába vezényel.

A lengyel félkatonai egységek már 2017 elejétől szolgálatot teljesítenek Lengyelország keleti régióiban, két évvel később pedig az ország többi részén is. A már létező alakulatok pedig a jövő héten részt vesznek a NATO védelmi hadgyakorlatán, az Anakonda 2016-on.

Recommended