Újra kiadják a Mein Kampfot Németországban

2 views
1945 óta először adják ki ismét Adolf Hitler könyvét, a Mein Kampfot. A 70 éves szerzői jogi tilalom most járt le, a Mein Kampf – Kritikai kiadást pénteken mutatták be Münchenben.

Az elmúlt évtizedekben a könyv szerzői jogával Bajorország rendelkezett, de nem akarták megjelentetni.

Most négyezer példányt nyomtattak. A könyv több mint háromezer kritikai kommentárt tartalmaz, azok nélkül ugyanis nem jelenhetett volna meg.

- Abban mindenki egyetérthet, hogy a könyvet felelőtlen dolog lett volna kritikai megjegyzések nélkül kiadni. Egymás mellett szerepel az eredeti szöveg és a kommentár – magyarázta Andreas Wirsching, a müncheni Kortárs Történelmi Intézet igazgatója.

Adolf Hitler 1924-ben, a landsbergi börtönben kezdte el írni hírhedt könyvét, miután az 1923-as sörpuccsban való részvételéért letartóztatták. A Mein Kampfban fogalmazta meg világnézetét, amely a náci ideológia alapja lett.

A Német Tanárok Szövetségének elnöke úgy véli, a könyvben szereplő kommentárokkal meg lehe