Obama: a dzsihádistáknak az öldöklésen kívül nincs más céljuk

  • 9 years ago
Az amerikai elnök utasításba adta, hogy minden lehetséges forrást mozgósítsanak az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet túszainak felkutatására. Barack Obama a jordán királlyal folytatott tárgyalás után azt mondta: “az Iszlám Állam szélsőségeseinek a gyilkoláson kívül nincs más céljuk”.

A szélsőséges szervezet az interneten kedden tett közzé egy felvételt, melyen brutális módon kivégzik – élve elégetik – a decemberben túszul ejtett jordániai pilótát. A képsorokat vélhetően január elején rögzítették.

Abdullah jordán király összefogásra szólította fel országa népét.

- Mindannyiunknak kötelessége, hogy összefogjunk, hogy egy emberként nézzünk szembe ezzel a válsággal, hogy megmutassuk a világnak, milyenek a jordániai emberek valójában – mondta az uralkodó.

Maáz al-Kasszaszbét több mint egy hónapja fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután lezuhant a vadászgépe. A pilóta Szíriában az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjaként támadást hajtott végre az Iszlám Ál

Recommended