NATO: orosz katonai gépeket észleltek a Baltikumban

  • 10 years ago
A NATO egy közleményében tudatta, hogy négy csapat orosz stratégia bombázót tartóztattak föl kedd óta, néhány repülő még szerda délután is gyakorlatokat hajtott végre a Baltikum térségében. A NATO szerint ez szokatlan szintje a légimanővereknek az európai légtérben.

A katonai szövetség szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO légterét nem sértették meg az orosz gépek, amelyeket a Fekete-tengernél és a Balti-tengernél észleltek.

Szerdán a lengyel védelmi miniszter Berlinben kijelentette, hogy erősebb NATO jelenlétet szeretne Európában, valamint szükségesnek tartja az amerikai erők ott állomásozását is.

Korábban már jelezte, hogy kidolgoznak egy hosszútávú tervet arra, hogy a lengyel hadsereg egy részét átcsoportosítsák az ország keleti határához, vagyis közelebb Ukrajnához és Oroszországhoz. Az ukrajnai válság kirobbanása után a lengyel kormány arra kérte a NATO-t, hogy biztosítson állandó katonai jelenlétet Lengyelországban.

Category

🗞
News

Recommended