Nincs több hely a szíriai menekülteknek

  • 10 years ago
A szíriai menekülteket befogadó országok kezdik elérni erejük végső határát, erre figyelmeztettek a Szíriával szomszédos államok Berlinben.

A német fővárosban összesen 40 ország részvételével keresik a megoldást a három éve tartó polgárháború kiváltotta folyamatos menekültáradatra.

– Tényleg kezdjük elérni tűrőképességünk, befogadóképességünk végső határát – jelentette ki Jordánia külügyminisztere.

Libanonba már a lakosság negyedét kitevő, több mint egymillió ember érkezett a harcok elől. Az ország kormányfője arra hívta fel a figyelmet, hogy a menekültek a libanoni kereskedőket lehetetlenítik el.

– Annak ellenére, hogy vannak úgynevezett rögtönzött táborok, a szíriaiak 85 százaléka falvakban vagy városokban él. Sokan kereskedelmi vállalkozásba fogtak, pékséget, vegyesboltot üzemeltetnek, mindenféle engedély nélkül, amivel a hazai, a libanoni kereskedőket hozzák lehetetlen helyzetbe – mondta a miniszterelnök.

Az ENSZ augusztus végén 3 millió menekültet regisztrált a Szíriát körülvevő országokban – egymillióval többet, mint egy éve. A harcok sújtotta Szíria határain belül is hat és félmillióan élnek jelenleg, eredeti lakóhelyüktől távol.

Category

🗞
News

Recommended