Radikális iszlamista a kanadai katonákat elütő férfi

  • 10 years ago
Állítólag radikális iszlamista volt az a férfi, akit a kanadai rendőrség hétfőn lelőtt, miután az elütött két kanadai katonát.

A 25 éves elkövető a gázolás után elszáguldott a helyszínről. Nem lehet tudni, szándékosan ütötte-e el őket.

A rendőrség kilométereken át üldözte a tettest, aki hirtelen elvesztette uralmát járműve felett, amely egy árokba fordult.

- Azt a teóriát is vizsgáljuk, miszerint ez egy szándékos tett volt, de még nagyon korai lenne azon spekulálni, vajon mi lehetett az elkövető szándéka. Ahogy mondtam, most kezdjük a nyomozást, fel kell tárnunk a színhelyt, szemtanúkkal kell találkoznunk, tényleg korai spekulálni.

Az elkövetőt egy bevásárlóközpont parkolójában lőtték le Montreálhoz közel. A kórházban halt meg, néhány órával később.

Az egyik katona jelenleg kórházban van, sérülései életveszélyesek. Másikuk csak kisebb sebesüléseket szerzett.

A támadás azelőtti napon történt, hogy
hat kanadai harci repülőgép elindult Irakba, hogy ott támogassa az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcot.

Azt nem lehet tudni, a katonák egyenruhát viseltek-e, amikor elütötték őket.

Category

🗞
News

Recommended